2012. szeptember 23., vasárnap

Szilvalekvár cukor nélkül

Amikor beáll az őszi hideg, szívesebben ücsörgök otthon, főleg ha még meg is betegszem. Itthon a legmelegebb hely a konyha, és ha már nekiállok kotyvasztani, csak úgy potyognak az ötletek a semmiből. 
Volt itthon pár szem szilvám, kb. fél kilónyi. Édes volt, nagyon finom, csak már kezdett túlérni, a muslincák meg is találták. Gondoltam megmentem, mielőtt a kukában landol az egész.

A szilvákat megmostam, kimagoztam, kivágtam belőlük a hibákat, majd negyedekbe vagdostam őket. Feltettem kevés vízzel főni, majd mikor rottyant párat, botmixerrel átszaladtam rajta, összepépesítettem, majd visszatettem kb. 5 percre főni. Lekapcsoltam a gázt, majd előre kiforralt üvegekbe töltöttem, jól lezártam és bedunsztoltam. 1 nap múlva ránézek, ha kihűlt, mehet is a polcra. Elvileg eláll cukor nélkül is, mivel a szilvának igen magas a cukortartalma, saját magát tartósítja, de ha ilyen kis mennyiségről van szó, mehet rögtön a hűtőbe és akkor nincs parázás, hogy vajon tönkre megy-e vagy sem. 


Ez egyébként nagyon jó ötlet, ha valakinek van pár szem túlérett gyümölcse, ne vágja ki kukába, pár perc alatt lekvárt lehet belőle készíteni. Így a pici üvegek is folyamatosan használatban vannak, nem kell ide-oda dugdosni őket. :)


Nincsenek megjegyzések: